A legendás Kék Lagúna Moss éttermébe már csak a vajért is érdemes elutazni.
Az izlandi Grindavíkban található Moss étterem elképesztő helyen fekszik. Ablakai egy csodálatos, éjfekete lávamezőre néznek, a hétfogásos kóstolómenüjében pedig olyan különlegességek kaptak helyet, mint a frissen gyűjtött, helyi tengeri sün, a világ egyik legfejlettebb technológiájával rendelkező üvegházban termesztett izlandi wasabi, valamint az ország legjobb bárányhúsa. A Blue Lagoon Michelin-csillagos hely borospincéje egy nyolcszáz éves vulkáni kőzetbe épült, amelyet a vendégek vacsora előtt meg is látogathatnak.
Mindezek után különösen meglepő a tény: a Moss-i vacsora igazi fénypontja a vaj.
Az étterem saját maga készíti. A skyr-t, vagyis a joghurt sűrűbb izlandi változatát helyi gazdáktól szerzik be. Az alapanyagot először lágy habbá verik, majd hínárral megszórják és sózzák.
A hínár sem mindennapi.
Grindavik halászvárosából származik, ahol a legendás Kék Lagúna található. A só pedig a föld belsejében, kétezer méter mélyen lévő geotermikus tengervízből származik, így a földkerekség legtisztább sójának tartják.
A fehér, hihetetlenül krémes állagú sajtot egy fekete kő tetejére halmozzák és burgonyás, kovászos kenyérrel kínálják. Jön hozzá roppanós tőkehalbőr a közeli kikötőkből és por állagú kapribogyó is.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Blue Lagoon)
moss | vaj | Kék Lagúna | Blue Lagoon
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!