Könnyített a turistacsoportok beutazásán az egyik legszebb közel-keleti ország

Izraelben könnyítést vezetnek be a turistacsoportok számára, negatív koronavírus-teszttel nem szükséges a harmadik oltás a beutazáshoz – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Vasárnap este telefonos körszavazással a koronavírus ügyeivel foglalkozó izraeli kabinet tagjai enyhítettek a turistacsoportok beutazásának feltételein.

Az új irányelv szerint a turistacsoportok tagjai akkor is beléphetnek Izraelbe, ha nem kaptak harmadik oltást, feltéve, hogy naprakész negatív koronavírus-teszteredményeket tudnak felmutatni.

A már keddtől életbe lépő új szabályozás alapján a két oltással beoltott turisták meghatározott feltételek mellett úgy is Izraelbe látogathatnak, ha az oltás időpontja óta több mint hat hónap telt el.

A feltételek szerint ehhez előbb beutazási engedélyt kell kapniuk az idegenforgalmi minisztériumtól, a csoport minden tagját az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által jóváhagyott vakcinákkal oltották, az egészségügyi minisztérium besorolása szerinti zöld és sárga országokból kell érkezniük, és a csoportnak végig együtt kell maradnia a fokozottan fertőzésveszélyes helyekre való belépés korlátozásával.

A turistacsoportokban legfeljebb negyven lehetnek, és tartózkodásuk első hét napján minden, izraeli szabályok szerint védtelen, vagyis fél évnél régebben oltott turistának három naponta friss PCR-tesztet, vagy naponta friss gyorstesztet kell végeznie.

A tesztek elvégzéséről a csoportvezetőnek szükség szerint be kell számolnia az idegenforgalmi minisztériumnak, és nyilvántartást kell vezetnie a csoport elérhetőségeiről, helyeiről és látogatási idejéről, és ha fertőzöttet találnak, akkor ezt át kell adnia a kontaktkutatóknak.

Izrael november 1-jén nyitotta meg 2020 márciusa óta először repülőterét a beoltott egyéni turisták előtt, és már aznap reggel turisták százai szálltak le a Ben Gurion repülőtéren, Tel-Aviv mellett.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

utazás | oltás | szabályok | izrael | beutazás | covid

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom