Nem nagyon akarnak külföldre menni idén nyáron a magyarok

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait.

A Netrisk.hu hatezer fős felmérése alapján a válaszadók fele a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, tizennyolc százalékuk csak jövőre tervez útra kelni, az idén nyáron nyaralni indulók ötvenhat százaléka pedig a határokon belül marad.

A cég közleménye szerint a már megkötött utasbiztosítások alapján a külföldre indulók több mint fele Horvátországba vagy Ausztriába utazik.

A célpontok között gyakorlatilag nem is szerepel Európán kívüli ország.

A távolabbi úti célok háttérbe szorulását mutatja az is, hogy a biztosítások mindössze tizenkét százalékát kötötték repülőgépes utakra, szemben az előző években tapasztalt harminc-negyven százalékkal. Noha ez az arány a járatok fokozatos újraindításával vélhetően emelkedni fog, az idei nyár egészében aligha fogja meghaladni az utazások húsz százalékát a cég várakozása szerint.

Ez is érdekelhet:

Neked megvan az utazás előtti felidézhetetlen érzés?

Ez az érzés elég különleges. Szeretem, mert egy újabb kaland tervezésekor kerít hatalmába, de valahol meg is ijeszt. Mindenesetre nagyon régen velem van.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

utazás | magyarok | nyár | koronavírus | belföld

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom