Jógával, pezsgővel és kultikus toszkán borral köszönthetjük augusztus 20-át Hegymagason

Immáron szokássá vált, hogy minden év augusztus 20-án összegyűlnek a 2HA Szőlőbirtok és Pincészetnél, csak úgy: barátokkal, kollégákkal, szakmával, borosokkal.

A nap délelőtt 11-kor indul a medenceparton egy energizáló deepwork órával, mely részben intenzív és dinamikus, részben kitartott jógapózokkal tűzdelt, mindeközben pedig alaposan lenyújtó gyakorlatsort jelent. Az egyórás szeánsz végén aztán lehet is csobbanni a medencébe. A jóga és a pezsgő kombináció ára ötezer forint.

A szokásosnál lazább délutánon a jó hagulatot a táj, a 2HA borok és pezsgők biztosítják, a harapnivalókért gasztroshowmanek, a zenéért dj-k felelnek és persze a kenyér ünnepéről lévén szó, a helyszíni kenyérsütés sem marad el. Az egész napos eseményen egy kultikus toszkán vörösbort, a kritikusok által nagyon sokra tartott Le Pergole Tortét is meg lehet kóstolni. A rendezvény ingyenes, a limitált, hattételes kóstoló 9900 forintba kerül.

A  2HA  Szőlőbirtok és Pincészet  a badacsonyi borrégióhoz tartozó Szent György-hegyen műveli a 2x2 hektárnyi szőlőjét. A név a birtok apró méretét jelzi, ez garanciát jelent arra, hogy képesek a területeiket teljes odafigyeléssel és odaadással művelni, a termésből pedig a lehető legjobb bort készíteni. Boutique-borászatuk filozófiája nem a jelenről szól, hanem erről az útról, amely sohasem ér véget.

Ez is érdekelhet:

Szőlőtől a pohárig – Exkluzív konyaktúrákat szervez a Hennessy

Személyre szabott konyaktúrákkal készül a Hennessy. A négyórás élményért 250 eurót kell fizetni.

(Fotók: Unsplash)

balaton | kóstoló | piknik | jóga | Szent György-hegy | medence

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom