Egy napra izgalmas fesztiválközpont lesz egy kis nógrádi faluból

Augusztus 12-én egynapos művészeti fesztivállal zárul a 28. alkalommal megrendezett ArtColony Cered művésztelep. Az ArtPiknik Cered eseményen négy helyszínen, nyolc országból érkező harminc művész munkáit mutatják be gazdag kulturális programmal kísérve. Kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadással, valamint gasztronómiai- és gyerekprogramokkal készülnek.

A nemzetközi művésztelep idei témája a tabu fogalmának egyéni és közösségi feldolgozása, amelyben hazai és külföldi kortárs művészeti ágak jeles képviselői vesznek részt. Nyolc országból harminc művész enged bepillantást művészeti alkotásaikon keresztül a tabu sokrétű jelentésébe. A meghívottak között szobrász, grafikus, médiaművész, irodalmár, performansz művész és festő is található.

Cered, a művészfalu

A kortárs művekben a művésztelep helyszíne, Cered falu is kiemelt szerepet kap, hiszen az ott fellelhető tárgyak, személyek és az atmoszféra is alakítja az alkotásokat.

– Már huszonnyolc éve azon dolgozunk, hogy Cered művészfaluvá váljon. Ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása, hogy idén új helyszínt avatunk. Az ArtComplex létrehozásával arra vállalkoztunk, hogy egy egykori TSZ irodát művészeti központtá alakítsunk át, ahol nem csak alkotói tereket hozunk létre, de a szocializmus hatását, a falun hagyott jegyeit is dokumentáljuk, ezzel pedig egy országosan egyedülálló létesítményt hívunk életre – mondta Fürjesi Csaba művészeti vezető.

A kéthetes művésztelep első hetében szobrászok, a másodikon grafikusművészek vendégeskednek Cereden és birtokba veszik a nemzetközi szinten is jelentős felszereltségűnek számító grafikai műhelyt.

ArtPiknik Cered

A korábbi években már megszokott módon a művésztelep alkotó-heteinek ünnepi lezárásaként augusztus 12-én ArtPiknik Cered néven egynapos kortárs művészeti fesztivált szerveznek a faluban.

A látogatóknak lehetőségük lesz a műtárgyak megtekintése mellett egyéni tárlatvezetésen is részt venni, ahol a művészek személyesen vezetik körbe az érdeklődőket és mesélnek az alkotásokról.

Koncert, színház, gasztronómia

A kiállítások mellett Petruska András, A Dal 2016 döntőse is szóló koncertet ad, a dzsesszrajongókat pedig a Nagy János Trió szórakoztatja Tóth Sándor szaxofonos vendégszereplésével. A kulturális programok sora este színházi élménnyel zárul, Pokorny Lia és Ötvös András főszereplésével, valamint Gönczi Dorka mediátor és Varga Zsolt kommunikációs szakember által megálmodottVálótársas című előadás lesz látható a szabadtéri Rönkszínházban.

Az improvizációra épülő egyedi előadásba a színészek a művésztelep idei témáját, a tabut is feldolgozzák párkapcsolati szempontból. Ezzel mintegy keretbe foglalják a téma köré épülő, műfajokon átívelő kortárs művészeti elgondolást.

A kertben egész nap a helyi hagyományos palóc konyhával ismerkedhetnek meg a látogatók: falusi ínyencségek, látványsütés, slow-food és mátraaljai borok is lesznek. A gyerekeket kézműves programokkal várják.

A programokról részletesen a művésztelep website-ján, vagy az esemény Facebook-oldalán lehet olvasni.

program | fesztivál | ajánló | cered | színház | ArtColony

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom