Középkori mesevilágba repít a kőkunyhók falva Olaszországban

Ahányszor csak szembejön a pugliai Alberobello képe, mindig rácsodálkozunk, hogy létezik ez a hely.

A Pugliában található, Barit is magába foglaló Itria-völgyben mintegy ötvenezer kupolás terméskőkunyhó, vagyis trulló repíti vissza az időben az arra járókat. Különösen koncentráltan láthatjuk őket a világörökségi Alberobellóban, ahol nem kevesebb, mint ezerötszáz van belőlük. Egyesek önmagukban, míg mások egymáshoz tapadva állnak a macskaköves utcákon, és találunk köztük lakóházakat, üzleteket, éttermeket és butikhoteleket is.

Az első trullókat több ezer éve építették a messzáp törzs tagjai, akik valószínűleg Illíriából érkeztek Pugliába, ahol a vaskorban telepedtek le. A köveket a környékről ásták ki hozzá, az így feltört földbe pedig olajfákat és szőlőt ültettek. A kunyhók eleinte a pásztoroknak és állataiknak nyújtottak ideiglenes menedékhelyet, különösen a nyári meleg elől. Később mezőgazdasági eszközöket tároltak bennük, majd földművesek és kisbirtokosok otthonai lettek.

A legendák szerint az ősi, habarcs nélküli építészeti megoldás különösen kapóra jött a feudalizmus korában, amikor kiskaput jelenthetett az adók elkerülésére.

I. Ferdinánd nápolyi király a 15. században adományozta az Acquaviva családnak az Alberobello nevű, erdős hűbérbirtokot, talán jutalmul a keresztes hadjáratokban való részvételért. A család jobbágyokat fogadott, de mivel utánuk adót kellett volna fizetnie, elrendelte, hogy csak habarcs nélkül építhetik fel a házaikat, hogy azokat még a király adószedőinek érkezése előtt le lehessen bontani, a távozásuk után pedig visszaépíteni.

Akárhogy is volt, figyelemre méltó, hogy ezek az építmények mennyire jól állják az idők próbáját, pedig kötőanyag nélkül, pusztán a kövek precíz elhelyezésével érték el a stabilitásukat.

Az építkezéseket a trullóépítő-mester, vagyis trullaró felügyelte. Először egy kövekkel kirakott ciszternát alakítottak ki a föld alatt, majd elkészítették a dupla mészkőfalakat, ahol a fal belső és külső része közé egy levegőréteget zártak szigetelés gyanánt. A házakat időnként ki is meszelték, hogy távol tartsák a rovarokat.

A falak tetején a sarokba négy téglablokk került, hogy megtámassza a tetőt, ami szintén három rétegből készült: belül ék alakú kövek tartották, erre jött a szigetelés, majd kívülről mészkőlapokkal fedték be, hogy elvezesse a vizet. A csúcsra általában egy dísz is került, melynek védelmező funkciót tulajdonítottak.

A 16. század közepére már negyven trulló állt a mai Rione Monti és Rione Aja Piccola kerületek helyén. Míg a legtöbbjük egyszintes, a Trullo Sovrano múzeum ritka példáját adja a magasföldszintnek, amelyet egy falazott lépcsőn érhetünk el. A kőkunyhók 1909 óta élveznek műemléki védelmet, tilos őket lebontani, újjáépíteni, emeleteket hozzáadni, és újabb utánzatok sem születhetnek.

Alberobellóban járva mi is megszállhatunk egy ilyen kunyhóban, amit Chicca Maralfa újságíró Puglia anyaméhének nevez. Azt írja, az ember a trullóban úgy érzi, mintha átölelnék, és egészen másképp alszik ott. Mint mondja, a trulló kényeztetés a léleknek.

Olaszország tele van gyönyörű helyekkel és turistákkal is, ezek az úti célok viszont a kevéssé ismertek közé tartoznak. Ha pedig a középkori életérzésben merülnél el, ezek a walesi kastélyok megadják az ódonságot, amire vágysz.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images, Unsplash)

puglia | trulló | nagy sztori | olaszország | Alberobello

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom