A Bloody Mary az egyik legismertebb koktél a világon, azt azonban csak kevesen tudják, hogy egy angol királynő baljós becenevéről keresztelték el.
Ki volt Bloody Mary?
Bloody Mary valódi neve Mary Tudor volt, a Tudor uralkodóház tagja, VIII. Henrik angol király és Aragóniai Katalin egyetlen gyermeke, aki megélte a felnőttkort. Trónra kerülése veszteségekkel teli gyerekkorához hasonlóan igazán viharos volt: 1553-ban az addigi király elhunyt, és bár Mária trónra való igénye jogos volt, katolikus vallása miatt mégsem voltak hajlandók megkoronázni. Kizárták tehát a trónöröklési jogból, és el akarták fogni, ám ő addigra megszökött, és követőinek társaságában királynővé kiáltatta ki magát. A trónra ültetett Jane Grey uralkodása rekordrövidre sikerült, a koronát ugyanis csupán kilenc napig tudta megtartani: Mária látványosan bevonult Londonba, és brutálisan leszámolt ellenfeleivel. A megtorlás időszakában kapta a Bloody Mary nevet, amelynek egész életében meg is próbált felelni. Vallási üldöztetések, eretnekség, terror jellemezte az uralkodását, így aztán tényleg vörös betűkkel tudott bekerülni a brit történelemkönyvekbe.
Népszerű koktél viseli a nevét
A rettegett királynő sokakat megihletett, többnyire azonban csak festményeken ábrázolták. 1921-ben egy New York-i bárban Fernand Petiot elkészítette az első paradicsomos, vodkás koktélt, amelynek akkor a Red Hammer nevet adták.
Később Petiot munkahelyet váltott, és a szintén New York-i St. Regis Hotelben kapott állást. Ott fejlesztette tovább alap koktélját, hogy immáron sót, borsot, cayenne-t, Worcestershire-mártást és citromot is adjon hozzá.
Az egészen különleges alkoholos ital nagyon népszerűvé vált, nem sokkal később már a Life magazinba is bekerült.
Arról nincs konkrét információ, hogy mikor és ki nevezte át Red Hammerről Bloody Maryre, az azonban biztos, hogy így naponta emlékezteti az emberiséget a királynő rettenetes tetteire.
Így készül
Hozzávalók:
- 4,5 cl vodka
- 9 cl paradicsomlé
- 1,5 cl citromlé
- 2-3 öntet Worcestershire-szósz
- 1 öntet Tabasco-szósz
- bors ízlés szerinti mennyiségben
Elkészítése:
Rakjunk jégkockákat a shakerbe, és öntsük bele az összes hozzávalót! Rázzuk alaposan össze, majd töltsük jégkockákkal teli, hosszúkás alakú pohárba!
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash, Pixabay)
angol | koktél | alkohol | vodka | recept | bloody mary
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!