A Holtodiglan sztárja szerelmes lett Magyarországba

Rosamund Pike az elmúlt évek igencsak foglalkoztatott színésznője, aki hátborzongató alakításával feledhetetlenné tette a Holtodiglan című filmet. A Condé Nast Traveler interjút készített vele, ami alapján el is hihetjük, hogy nagyon megszerette Budapestet a napokban debütáló Radioactive című film forgatása során.

A film Marie Curie lengyel származású, Nobel-díjas fizikus és kémikus hihetetlen életét dolgozza fel. A címszereplő, Rosamund Pike az interjúban Párizshoz hasonlította Budapestet – annál is inkább, mert a filmben is a francia fővárost alakították a belvárosi utcák.

Az interjúból kiderül, hogy a Parlamenthez közel, egy lakásban élt a forgatás alatt. Szerette, hogy nincs annyi turista, mint például az említett Párizsban vagy London utcáin.

Említette a különleges hangulatú Zoltán utcát, ami már megannyi filmben szerepelt, de a Néprajzi Múzeumban is forgattak, amely a Sorbonne Egyetem egyik előadóját imitálta.

Pozitívan nyilatkozott a Brody House-ról is.

Szabadidejében a Balatonon is járt, ahol Tihany tetszett neki a legjobban, és a Krisna-völgybe is eljutott a családjával. Mi több, Pike élete vegetáriánus fogását is ott ette! Gyerekeivel a fővárosban jártak a Flippermúzeumban is.

Ha pedig budapesti étterem, akkor a családias Rosenstein Vendéglőt emelte ki, azonbelül is a libafogásokat.

A legmeglepőbb, hogy dicshimnuszt zengett a libatollal készült párnákról. Ilyet sem hallunk sűrűn! Persze egy világsztárnak fontos a pihentető alvás, így érthető, hogy ennyire feldobták a párnák.

Budapest romantikus utcái közül az egyik az Andrássy út, ahol megtapasztalhatta az Omorovicza Spa szolgáltatásait, és azt mesélte, hogy a Magyar Királynő Permetből azóta is mindig tart magánál egyet. Örülünk, hogy ennyire szívébe zárta az országot.

Ez is érdekelhet:

Lehengerlő filmben méltatja Budapest éttermeit a CNN

Közel félórás videót készített a CNN Budapest gasztronómiai felpezsdüléséről, top éttermeiről és legtehetségesebb konyhafőnökeiről.

(Fotók: Getty Images, Budapest Noir, Rosenstein Vendéglő/Laszlo Balkanyi Photography, Omorovicza)

rosamund pike | holtodiglan | cn traveler | condé nast | budapest

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom