3 tényező, ami hatással van a bőrünk állapotára

A bőr a legnagyobb érzékszervünk, ami ráadásul folyamatosan ki van téve a különféle belső és külső hatásoknak. Érdemes tehát vigyázni és odafigyelni rá, ami természetesen nemcsak az arcot jelenti, hanem az egész testfelületet, a problémák ugyanis itt is jelentkezhetnek. Az alábbi tényezők például nagyon sokban befolyásolják a bőr állapotát.

 

Kozmetikumok

 

A különféle tusfürdők, krémek, szérumok és egyéb készítmények közvetlenül érintkeznek a bőrünkkel, így célszerű gondosan megválogatni őket. Javasolt előnyben részesíteni a természetes összetételű termékeket, például a Helia-D Herba krémeket. Ezek ugyanis olyan gyógynövényeket tartalmaznak, amelyeket az emberiség már hosszú ideje alkalmaz többek között bőrápolási célokra is, és remekül orvosolják a különféle problémákat.

 

A rozmaring például gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásáról ismert, így tökéletes reuma és ízületi gyulladás kezelésére. A körömvirág és a kamilla szintén csillapítja a gyulladást, emellett fertőtlenít, gyorsítja a sebgyógyulást, elősegíti a hámképződést.

 

A csipkebogyó rendkívül gazdag C-vitaminban, ezáltal antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, emellett erősíti a bőr kötőszöveteit. Az aloe vera a legjobb természetes anyag a napégések, horzsolások, sebek kezelésére, hiszen csökkenti az irritációt. A rovarcsípések okozta viszketést és fájdalmat is csillapítja.

 

A fekete nadálytő pedig a véraláfutások, ficamok, rándulások gyógyulását segíti elő, de visszérgyulladás esetén is hatékony.

 

Ne feledjük, hogy a megfelelő kozmetikumok használata kulcsfontosságú a bőrápolásban.

 

Táplálkozási szokások

 

Ugye ismerjük a mondást, miszerint “a szépség belülről fakad?”, hisz hiába ápoljuk külsőleg a bőrünket a legjobb minőségű készítményekkel, ha nem figyelünk oda az étrendünkre. Egyes vitaminok (A, C, D, E) nagyon fontosak a bőr számára, akárcsak a cink vagy a biotin. Ezeket táplálkozással tudjuk bevinni, illetve étrend-kiegészítők formájában is pótolhatók.

 

A vitaminokban és ásványi anyagokban szegény táplálkozást a bőrünk is megsínyli, fakó és sápadt lesz, mivel nem kap elég tápanyagot. Egy másik fontos tényező a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, amivel belsőleg hidratálhatjuk a szervezetünket. Ez napi 2-3 liternyi ásványvíz elfogyasztását jelenti.

 

Életmód

 

Bizony, még az életmódunk is hatással van arra, hogy milyen állapotban van a bőrünk. A dohányzás és az alkoholfogyasztás például felgyorsítja az bőröregedés folyamatát, így előbb jelennek meg a ráncok is.

 

A mértéktelen, fényvédő nélküli napozás és a szoláriumozás szintén nagyon káros, ezekkel csak feleslegesen ártunk a bőrünknek.

A stressz és a kialvatlanság ugyanúgy hatással van rá, hiszen kültakarónknak is szüksége van a regenerációra, amit az állandóan rohanó életmód mellett nem tud elvégezni. Éjszaka ugyanis a bőrünk is pihen, regenerálódik. Amennyire csak lehet, mérsékeljük a stresszt, és próbáljunk meg minden egyes nap legalább 7-8 órát aludni.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom