Az U.S. News and World Report a mediterrán diétát nevezte meg 2023 legjobb diétájának. De mi is az étkezési forma egyedülálló, több évtizedes sikerének titka? A mediterrán étrend ugyanis immár hatodik éve őrzi vezető pozícióját a legjobb diéták listáján.
A U.S. News és a World Report szerkesztői az év diétájának megválasztásakor orvosi tanulmányokat és különböző jelentéseket vettek alapul, felkértek egy szakértőkből, így orvosokból és dietetikusokból álló csoportot, hogy töltsenek ki egy negyven kérdésből álló kérdőívet, majd harminchárom újabb szakértő bevonásával állították fel a diéták profilját.
A több éves kutatás szerint a gyümölcsök, a zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonák, a bab, a diófélék, a tenger gyümölcsei, a sovány baromfi és az extraszűz olívaolaj jót tesz az egészségnek és az általános közérzetnek. A mediterrán diéta pedig pontosan ezeket tartalmazza, ráadásul nemcsak egy érkezési forma, egy követendő étrend, hanem egy életmód, amelyhez igazán könnyű idomulni.
A mediterrán étrend előnye ráadásul az is, hogy a minőségre összpontosít, nem pedig egyetlen tápanyagra vagy élelmiszercsoportra.
A mediterrán diéta kifejezést Ancel Keys amerikai tudós tette világszerte ismertté. A szakértő az 1950-es években dél-olaszországi kisvárosokban élt, ahol megfigyelte az általa egészségesebbnek tartott emberek szokásait és összehasonlította ezeket a New York-ban élők életmódjával. Kimutatta, hogy
a mediterrán étrend követőinek körében alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata.
A diéta népszerűsége azóta is töretlen, nem csoda, hogy az UNESCO 2013-ban felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára. Ekkor hangsúlyozták: a diéta nemcsak az élelmiszerekről szól, hanem a közösségről is.
A közös étkezés az alapja a Földközi-tenger medencéjében a kulturális identitás és a közösségi élet megerősítése és megújítása. A mediterrán diéta a vendégszeretet, a kultúrák közötti párbeszédet és a kreativitást hirdeti, a változatosságon alapuló életmódot hangsúlyozza.
Az étkezés rituáléja, a lassú, megfontolt étkezés, a főzéssel töltött idő éppúgy kulcsfontosságú benne. A szakértők szerint azonban az életforma mindenkié és egyetlen apró lépéssel kezdődik, méghozzá azzal, hogy
leülünk vacsorázni azokkal, akiket szeretünk.
Te is szívesen fejtest ugranál a mediterrán diétába? Ebben a kisokosunkban minden fontos információt megtalálsz hozzá.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)
életmód | életmódváltás | mediterrán diéta | mediterrán konhya | diéta | fogyókúra
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!